Üdvözöllek!

Kolonich László vagyok. Online életmentő. (Hogy miért, erről itt írok részletesen » )

Rengeteg döntést hoztam az életben, ahogyan mindenki más is. A döntéseim között nyilvánvalóan voltak jó és rossz döntések is. Azonban ebből a szempontból megkülönböztetem a 2005 előtti és a 2005 utáni időszakot.

Mi volt a különbség?

2005 előtt a rossz döntéseimért egyértelműen másokat hibáztattam. Hibás volt a kormány, hibás volt az időjárás, hibás volt a párom, hibásak voltak a körülmények, csak magamat nem tartottam hibásnak. Az életem persze egyáltalán nem abba az irányba haladt, amit szerettem volna, de ugye, ahogy már írtam, “magamon kívül mindenki felelős” volt…

És akkor, amikor már gyakorlatilag minden szétesett körülöttem, a kezembe került egy olyan hanganyag, amivel először nagyon nem értettem egyet. Autóvezetés közben hallgattam az anyagot, és először borzasztóan felháborított az, hogy az előadó ezt vágta a képembe:

Mindenért, ami történt az életedben, TE VAGY A FELELŐS!

Hát, hogy lennék már én a felelős – “vitatkoztam” vele -, amikor nyilvánvalóan a körülmények, a kormány, a barátaim, munkatársaim, az üzleti partnereim, stb., a felelősek!

De aztán mégis újra és újra meghallgattam…

És ahogy újra és újra meghallgattam, egyre jobban olyan dolgokkal szembesültem, amik miatt szó szerint zokogásban törtem ki…

Miért?

Mert rájöttem, hogy annak az ürgének ott a dobozban IGAZA van! Így, utólag visszagondolva, azt hiszem ő volt az első ember az életemben, akinek igazat adtam. Hát persze, hogy rosszul esett a dolog… Viszont nagyon megérte elfogadnom azt a tényt, hogy minden, ami az életemben eddig történt, és minden, ami ezután fog történni, azért én, és csakis én vagyok a felelős.

Nem tudhatom, hogy Te, aki ezt most olvasod, mit gondolsz, az úgynevezett személyiségfejlesztő könyvekről, valamint a hang- és videóanyagokról. Én korábban ki nem állhattam őket. Hát persze, hogy ki nem állhattam, mert folyamatosan azt vágták a képembe, amit nem akartam meghallani.

Na, de térjünk vissza arra a bizonyos hanganyagra, ami alapvetően megváltoztatta a gondolkodásomat. Ezáltal jó irányba az életemet is. Ha nem is közvetlenül, de áttételesen mindenképpen ez a hanganyag vett rá arra, hogy megtanuljam először a marketing, aztán pár évvel képest az online marketing alapjait is, majd később professzionális szintre fejlesszem magamat benne.

A teljes hanganyag nagyon hosszú, sok-sok órás, azonban a számomra legfontosabb részletet beírom ide:

“Korábban mindig panaszkodtam, másokat hibáztattam. Egyszer csak észrevettem, hogy ez az én életem, én vagyok érte a felelős. Később megtanultam, hogy a negatív érzelmek kikapcsolásának leggyorsabb módja, ha azt mondom: Én vagyok felelős! 

Ez minden gondolatok legpozitívabbika: Én vagyok felelős! Mert ez erőssé tesz és életed feletti irányítóvá tesz, kitisztítja az elmédet, lenyugtat.

A vezető személyiségek egyik ismertetőjegye, hogy felelősséget vállalnak.

Nem keresnek kifogásokat, nem panaszkodnak, nem hibáztatnak másokat. Azt mondják: Én vagyok felelős! Amint ezt kimondod, a negatív érzelmed eltűnik. Ha tehát valami miatt bosszankodsz és szeretnél megszabadulni ettől az érzéstől, akkor mondd egyszerűen: én vagyok felelős, én vagyok felelős, én vagyok felelős!

Amint ezt megteszed, a fejed kitisztul. Ha nem tudsz elaludni, mert idegesít valami, mondd: én vagyok felelős! És ekkor használd a kreatív képzeletedet annak kiderítésére, miért vagy felelős!

Ha egy rossz párkapcsolatban élsz, akkor Te vagy a felelős, mert Te mentél bele ebbe a kapcsolatba!

Rossz a munkahelyed? Te vagy a felelős, mert Te vállaltad el ezt a munkát.

Mindig keresd a lehetőségeket, hogyan vállad fel a felelősséget!

Ez a legfelső 10% ismertetőjegye.” (Brian Tracy)

Ma már összehasonlíthatatlanul szebb és jobb az életem. Nem csak azért, mert anyagilag lényegesen jobbak a kilátásaim, mint bő 10 évvel ezelőtt. Teljesen más az oka. Korábban úgy hittem, hogy saját magam irányítom az életemet, de valójában ez a hanganyag indított el azon az úton, hogy ténylegesen a kezembe vegyem a saját sorsomat!

Mióta elfogadtam, hogy tényleg mindenért én vagyok a felelős, azóta sokkal nyugodtabb vagyok, sokkal jobban tudok koncentrálni a feladataimra, azóta másokkal is jobban tudok együttműködni, és ha úgy adódik, másoknak is sokkal jobban tudok segíteni.

Korábban, ha valakinek valamit mondtam, de nem értette meg, akkor őt tettem felelőssé. Ma már tudom, hogy rosszul magyaráztam el neki valamit. Ha ugyanis valaki valamit nem ért meg, akkor azért én vagyok a felelős. Ha valaki valamit nem ért, akkor olyan módom, és annyiszor kell elmagyarázni neki, hogy pontosan azt értse, amit meg szeretnék vele értetni.

Azt nem tudom, hogy Te mennyire értesz egyet a fentiekkel, de azt tudom, hogy mindenképpen érdemes végig gondolni a leírtakat.

Örülök, hogy kapcsolatba kerültünk, és ha úgy gondolod, ismerkedjünk meg személyesen is, jelölj be a Facebookon. (Persze az is lehet, hogy már most is ismerjük egymást, ha máshonnan nem, akkor innen az internetről.)

Azt sem tudom (még), hogy Te mit csinálsz, azt sem tudom, hogy szereted-e azt, amit csinálsz. Nyilván azt sem tudom, hogy szeretnél-e mással is foglalkozni. Ha csak unaloműzésből, vagy feltöltődésképpen vagy itt az oldalon, az is teljesen rendben van.

Ha személyesen esetleg mégsem találkoznánk, akkor kívánom, hogy legyen az életed olyan, amilyennek szeretnéd! Addig is, amíg nem találkozunk, ismerd meg az online marketing tevékenységemet: Kattints ide »

 

Kolonich László
Mobil: +36 30 885 6440
Skype: netinform
Facebook »