
A Tesla, a PayPal és a SpaceX mögött álló tech-zseni a világ egyik legbefolyásosabb üzletembere, vagyonát 22 milliárd dollárra becsülik. …

Steve Siebold egy híres szakember, akinek a nevéhez kötődik a „How Rich People Think”, vagyis a „Hogyan gondolkodnak a gazdagok” …

A meggazdagodás, pláne a milliomossá válás tabu témának számít. Pedig nem kellene így lennie ugyanis sokak számára nyitott az út …

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy befőttes üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, …

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szikla, s rajta egy sasfészek. A szikla alatt volt egy házikó, mellette …

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit …

Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fakitermeléssel. Mindketten …

Az egér egy lyukból nézi a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy csomagot bont fel. Elszörnyülködve látja, hogy egérfogó van …

Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották a tudása miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt …

Ahány ember, annyiféle személyiség. Sokak szerint lehetetlen az embereket kiismerni, mert annyira különbözőek vagyunk. El kell ismernünk, hogy van benne …

1. Ne érezd magad rosszul azért, mert vannak, akiknek csak akkor jutsz eszébe, mikor szükségük van rád. Érezd magad kiváltságosnak, …

Történt egyszer, hogy egy indián sétált a New York-i Times Square környékén. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. …