Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás, a Büszkeség és még sok más, így a Szeretet is.

Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed, ezért valamennyien előkészítették a hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.

A sziget teljes elsüllyedése előtt a Szeretet segítséget kért a többiektől. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett, megkérdezte tőle:

– Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
– Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely a számodra!

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:

– Büszkeség, kérlek, el tudnál engem is vinni?
– Nem Szeretet, nem tudlak elvinni -, válaszolt a Büszkeség, mert itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!

Így hát, a Szeretet megkérte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:

– Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
– Óh Szeretet, mondta a Bánat -, én ugyan nagyon szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését.

Hirtelen megszólalt egy hang:

– Gyere Szeretet, én elviszlek téged!

Aki megszólalt, már nagyon öreg volt. A Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor partot értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:

– Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
– Az Idő – mondta a Tudás.
– Az Idő?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idő?

A Tudás válaszolt:

– Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET.

Oszd meg, ha tetszett!